2013. december 31., kedd

Ködös táj

Késő ősszel több napon keresztül reggelente a völgyeket sűrű köd borította, 200-300 méter magasságban pedig már sütött a nap, szél alig volt. Ezt az időt vártam, hogy elinduljak az arlói hegyekre fényképezni. A városban még alig lehetett látni, de a hegyoldalak rétjeire érve már biztató volt az átszűrődő nap fénye. A harmatcseppes, gyöngyfüzér-szerű pókhálókat alig tudtam otthagyni, de azért sokat exponáltam a makró objektívvel. Sürgetett az idő, meg az erdőben gomolygó köd is vonzott. Itt sok év tapasztalata sem volt elég, hogy minden képem a várt eredményt adja. A hegytetőre felérve a távolabbi csúcsok már éppen látszódtak. Innentől kezdve rövid idő alatt fantasztikus jelenségek sorát produkálta a természet.









2013. december 23., hétfő

Ózdi karácsony

Hosszú szünet után ismét jelentkezem. Vártuk a havat, de nem érkezett meg, így a városi karácsonyi ünnepségek hangulatát csak a díszkivilágítás fényei fokozták. A képek a Városház, és a Petőfi téren készültek.












2013. május 14., kedd

Portrék

Mondják, hogy kevés képemen látni embereket. Az elmúlt héten Putnokon ünnepeltük É. Kovács László 90. születésnapját, és Tóth György: Találkozásom É. Kovács Lászlóval és családjával című könyve megjelenését. Itt nem tehettem mást, a kultúrában, művészetekben kiemelkedően tevékenykedőkről készítettem portrékat. Az esemény közben az arcokat, a szemeket, és a gesztusokat figyeltem, ezekre helyeztem a hangsúlyt. A technikáról: az adott fényben 1600 Iso érzékenységgel dolgoztam.

Link a többi képhez:

https://picasaweb.google.com/114787700954364023703/Portrek#


2013. április 21., vasárnap

Kisamerika

Van egy utca, amin időnként végigsétálok. Nem is igazán utca, inkább csak házsor. Többnyire az egykori gyár dolgozói lakják. Ha meglátnak odajönnek, ilyenkor jót lehet beszélgetni a régi dolgokról. De nem ez a lényeg. Minden lakáshoz tartozik egy kiskert a járdán túl, ezek mögött a gyár maradványait látni. A kertek többnyire pihenőhelyül szolgálnak, a barkácsolási hajlamra utalnak a különféle szerkezetek, sufnik, konstrukciók. Ezek azok, amiket szeretek fényképezni. A képeken a hangulatukat igyekszem visszaadni, amely minden évszakban más.


 
 

2013. április 2., kedd

Jégvilág

Ha az üvegablakokra fagyott vízpárát egy-két centiméterről szemléljük, fantasztikus világ tárul elénk. Lehet analógiákat keresni a kinti valósággal, hogy tájkép, vagy virágok, esetleg víz alatti táj, én azonban csak a formákban szoktam gyönyörködni. Nem is adok nekik címet, simán sorszámozom őket. A kinti léthez annyi a közük, hogy onnan kapják a fényt, amely megszínezi őket, a csillogásukat okozza. Elkészítésükkor gyorsan kell dolgozni, mert a lehelet, az arc melege néhány perc alatt tönkreteszi a jelenséget.

Link a többi képhez:

https://picasaweb.google.com/114787700954364023703/Jegvilag?authuser=0&feat=directlink


2013. március 25., hétfő

Márciusi tél

Március közepén már vártuk a szép tavaszi időt, rendbetettem a kerékpárt is. A természet nagy hóeséssel lepett meg minket, néhány napra visszatért a tél. Nem maradt más hátra, ismét téli képeket készítettem. Végre sikerült a fenyőfákról lezúduló hótömböket megfotózni, amit már régóta terveztem. Mellette elkészültek a szokásos, már századszor megismételt havas városképek is. A hó azért nem volt annyira sok, hogy jobbak legyenek a korábbiaknál.
 
Link a többi képhez:

https://picasaweb.google.com/114787700954364023703/AprilisiTel?authuser=0&feat=directlink




2013. március 18., hétfő

Sajóparti fák

Két héttel ezelőtt a Sajón egy nagyobb árhullám vonult le. Ilyenkor az árterületen kisebb tavak, tócsák maradnak vissza, izgalmas formákat alkotva. Ezeket akartam fotózni, de ismét elcsábítottak a már ezerszer megcsodált fáim. Több éve ott állnak, és mindég új formát mutatnak. Türelmes modellek, ezért szeretek velük foglalkozni.

Link a többi képhez:

https://picasaweb.google.com/114787700954364023703/SajopartiFak?authuser=0&feat=directlink



2013. március 8., péntek

Dombok

Régen jelentkeztem, de ennek csak az az oka, hogy összetorlódtak az elvégzendő munkáim. Közben egy honlap elkészítéséhez is hozzáfogtam. Ingyenes szolgáltatót választottam a kisérletezéshez, és csak reménykedem abban, hogy nem lepik el idővel ízléstelen reklámok. A munka a digitális arhívumom kezelhetőségét is próbára teszi, szerencsére eddig kiválóan bevált.

A honlapon mutatom be a falujárásaim során a Felvidéken, elsősorban Gömörben, és Északmagyarországon hatalmas mennyiségben készített fotóim válogatását, településenként albumokba rendezve. Ezek érdeklődésemhez és munkámhoz kapcsolódóan elsősorban történelmi, építészeti és náprajzi értékeket örökítenek meg. Az elsődleges cél a dokumentálás volt, az 1970-es évek közepétől folyamatosan készültek a képek. Az albumokat folyamatosan igyakszem feltölteni, megtekinthetőek az alábbi címen:

                                                         fotodobosy.ucoz.hu

Most vissza a címben jelzett dombokhoz.

Ózd és Hangony között a csupasz dombok és hegyoldalak késő délután, a lenyugvó nap fényében mutatják meg igazi szépségüket. A lágy formákat kiemeli az alacsonyan álló nap súroló fénye, a hosszú árnyékok teszik széppé a képet. A színek telítettebbek, ősszel a zöldben fölragyognak a sárgák is. Nyáron, amikor a fű kiég, nagyon rossz, vagy nagyon absztrakt, elvarázsolt színvilágú képeket lehet készíteni.

Link a többi képhez:

https://picasaweb.google.com/114787700954364023703/Dombok?authuser=0&feat=directlink

 
 

2013. február 19., kedd

Csobbanás

Gyermekkorunk játéka volt a kavics dobálása a vízbe. Visszatértem ehez, csak most már nagyobb kövekkel próbálkozom. Ha nagy víz közelébe kerülök, nem tudok ellenállni a kisértésnek, és újra játszok. Az Upponyi-tó és a Sajó a leggyakoribb helyszínek. Sötétebb háttér előtt különböző záridőket alkalmazok. A végeredmény nem mindég tökéletes, de ez az izgalmas benne.

Link a többi képhez:

https://picasaweb.google.com/114787700954364023703/Csobbanas?authuser=0&feat=directlink

 

2013. február 15., péntek

Gépészmérnökök

Az utóbbi időben csak a pusztulat képeit mutattam. Ezek is nagyon fontosak, mert jóformán ennyi maradt az ózdi gyárból, és egy jövőbeni ipartörténeti bemutató, vagy élménypark alapját képezhetik. Mindenesetre ezen dolgozunk. Az elmúlt héten a jövőt is látni véltem, amikor részt vettem a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karának diplomaátadó ünnepségén. Az ott készült képek nem többek egy esemény dokumentációjánál, de nem is akartam mást.

Link a többi képhez:

https://picasaweb.google.com/114787700954364023703/Gepeszmernokok?authuser=0&feat=directlink


2013. február 13., szerda

Finomhengermű 3

A Finomhengermű területén annyi az érdekesség amit még nem fotóztam le, hogy ismét oda látogattam. Ahányszor ott vagyok, mindég új részleteket fedezek fel, pedig már azt hittem, mindent láttam. Ezúttal a szerszámgépekre helyeztem a hangsúlyt, de a változó vényviszonyok között más motívumok is megragadtak. A melegedő munkásokkal néhány sztorit is felelevenítettünk.

Link a többi képhez:

https://picasaweb.google.com/114787700954364023703/Finomhengermu3?authuser=0&feat=directlink



2013. február 5., kedd

Ózdi Finomhengermű 2

A fotókat az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Köre részére készítettem. A felvételek célja a 2013. 02. 01-i állapot rögzítése volt az üzemben, hogy a további kutatásokhoz, és a berendezések bemutathatóvá tételéhez segítséget nyújtsak. Törekedtem a nagy terek érzékeltetésére, az apróbb részletek valósághű ábrázolására. A 3-14. kép a Finomsort, a 15-29. az Abroncssort, a 30-33. kép pedig a kikészítő gépeket egy részét mutatja. Mindennek a rögzítésére ezúttal sem kerülhetett sor, az még további munkát igényel.

Link a többi képhez:

https://picasaweb.google.com/114787700954364023703/OzdiFinomhengermu2?authuser=0&feat=directlink


2013. február 2., szombat

Tükörképek

Az Arlói-tó kesze-kusza horgásztanyáit sokan láthatták már. Ha ott járok, a tükörképekre, a valóság égi mására szoktam rácsodálkozni. Kedvező fény, és szélviszonyok esetén váltotatos, játékos formák tűnnek elénk. Hasonlóakat fotóztam már a Sajó partján, és a Szalajka-völgyében is.

Link a többi képhez:

https://picasaweb.google.com/114787700954364023703/Tukorkepek?authuser=0&feat=directlink



2013. január 29., kedd

Munkásfolklór

A finomhengerműben nem csak a gépeket fényképeztem, hanem az irodákat, kisebb műhelyeket, a sufnikat is. Olyan volt, mintha több évvel ezelőtt költözni kezdtek volna, és a rámolás hirtelen abbamaradt. A hangulat hihetetlen. Annak idején megbecsült, fontosnak tartott tárgyak mindenfelé. Ide is vissza kell térnem, mert biztos sok mindent nem vettem észre. A sárga és rózsaszín (lila?) bódék egyébként is vonzanak. Tizenhárom óra három perc negyvenhat másodperckor az óra is megállt.

Link a többi képhez:

https://picasaweb.google.com/114787700954364023703/Munkasfolklor02?authuser=0&feat=directlink


Ózdi finomhengermű

Az elmúlt héten az ózdi finomhengerműben fényképeztem. Célom azoknak a berendezéseknek a dokumentálása volt, amelyekkel számolni lehet a jövőben az ipari örökségünk megmentése, és bemutatása szempontjából. Bár a képeken a csarnok belseje meglehetősen vigasztalan képet nyújt, több gép és eszköz megmaradt, ezeket a tervek szerint a nagyközönség is megtekintheti majd a terület rendezése után. Szeretnék később többször is visszatérni erre a helyszínre komolyabb technikával, mert a bonyolult fényviszonyok, a sötét zugok korültekintőbb munkát igényelnek.

Link a többi képhez:

https://picasaweb.google.com/114787700954364023703/OzdiFinomhengermu?authuser=0&feat=directlink


2013. január 28., hétfő

Őszi színek

Ezekről nincs mit íri, én is csak gyönyörködni szoktam bennük. Csupán nézni kell, és a megfelelő harmónikus részletet kivágni.

Link a többi képhez:

https://picasaweb.google.com/114787700954364023703/OsziSzinek?authuser=0&feat=directlink